N
A Mennyei Szülők Kegyelme
Az út, amit a Mennyei Szülők kiköveztek, hogy a gyermekeiknek mennyei áldást adjanak
A Mennyei Szülők, Atya Ánszhánghóng Úr és Anyaisten, azt kívánják, hogy a gyermekeik rendelkezzenek a mennyei királyi papság jogával.
Ezért akarják, hogy a gyermekeik felismerjék a mennyek országának értékét, még akkor is, ha bánatot, fájdalmat és szenvedést tapasztalnak ezen a földön.
Annak oka, hogy Isten azt mondta, hogy azok, akik engedelmeskednek az Ő szavának, az örök nyugalomba fognak menni
Mindenkinek megvannak a saját gyengeségei, bár lehet, hogy nincsenek teljesen tisztában velük.
Isten különböző körülmények között finomítja a gyengeségeinket, hogy végül áldást adjon nekünk.
Ezért fontos, hogy engedelmeskedjünk Isten szavának, aki az örök Mennyországba vezet minket.
Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, hogy valaki a hitetlenségnek ugyanazon példájába ne essék.
Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.
Zsidók 4:11-12
Megtekintések Száma5
#Isten Dicsőítése
#Remény
#Engedelmesség