Isten a Páskát azáltal hozta létre, hogy a kereszten ontotta ki vérét az emberiség megváltásáért. A korai egyház tagjai nagy üldöztetésen mentek keresztül, oroszlánok táplálékává és emberi gyertyatartókká váltak, mert megtartották a Páskát, az élet igazságát. Az apostoli korszak után, i.u. 325-ben a nyugati egyház ragaszkodása szerint, a különböző Páska Viták során eltörölték a Páskát.
Manapság az Isten Egyháza, a világ más egyházaitól eltérően, ugyanúgy megtartja a Páska ünnepét, miként a korai egyház is tette. Ez azért van, mert Isten Egyháza szilárdan hisz abban, hogy a mi üdvösségünkért megjelenő Ánszhánghóng Úr és Anyaisten tanítása az élet igazsága, amely megmenti az emberiséget a csapásoktól.
Mi tehát - mondta - betartjuk a valódi napot, nem adunk hozzá, és nem veszünk el belőle. . . . Mindezek az evangélium szerint tartották meg a Páska tizennegyedik napját, semmiben sem tértek el, hanem a hit szabályát követték. Sőt, én, Polükratész, aki mindnyájatok közül a legkisebb vagyok, előző püspökeim hagyománya szerint, akik közül néhányat követtem.
KOREAI Köztársaság, Gyeonggi-do, Seongnam-si, Bundang-gu, 119 Bundang P.O.Box
Telefon 031-738-5999 Fax 031-738-5998
Központ: Koreai Köztársaság, Gyeonggi-do, Seongnam-si, Bundang-gu, Sunae-ro, 50
Fő Templom: Koreai Köztársaság, Gyeonggi-do, Seongnam-si, Bundang-gu, Pangyoyeok-ro, 35
ⓒ Isten Egyháza Világ Küldetés Társasága. Minden jog fenntartva. Adatvédelmi Irányelvek