Az Éden Kertjében volt a jó és gonosz tudásának fája, amiről Isten azt mondta,
„Amelyik napon ejéndel róla bizony meghalsz,” és volt az Élet fája is,
ami örök életet hozott bárkinek, aki evett róla. Azonban Ádám és Éva
a kígyótól elcsábulva engedetlenkedtek Isten azon parancsolatának,
hogy ne egyenek a tiltott gyümölcsből. Ennek eredményeképpen
ők többé nem ehettek az Élet fájáról, így halálra jutottak.
Az Élet fájának realitása az új szövetség Páska, ami által magunkhoz vehetjük
Jézus testét és az Ő vérét. Azért, hogy megmentsen minket a tiltott gyümölcs evésének
bűnétől, a halálos bűntől, Isten újabb lehetőséget adott, hogy megünnepeljük a Páskát,
a szent naptár szerinti második hónapban.
A Páska eltöröltetett i.u. 325-ben, így az Élet fájához vezető út lezárult.
Ánszhánghóng Úr, az Isten Egyháza Világ Küldetés Társaságának alapítója,
ismét megnyitotta az utat a Biblia jövendölései szerint.
„… lakodalmat erős borból… Elveszti a halált örökre…És szólnak ama napon: Ímé Istenünk…” Ésaiás 25:6-9
KOREAI Köztársaság, Gyeonggi-do, Seongnam-si, Bundang-gu, 119 Bundang P.O.Box
Telefon 031-738-5999 Fax 031-738-5998
Központ: Koreai Köztársaság, Gyeonggi-do, Seongnam-si, Bundang-gu, Sunae-ro, 50
Fő Templom: Koreai Köztársaság, Gyeonggi-do, Seongnam-si, Bundang-gu, Pangyoyeok-ro, 35
ⓒ Isten Egyháza Világ Küldetés Társasága. Minden jog fenntartva. Adatvédelmi Irányelvek