Az evangéliumi munka sikere vagy kudarca attól függ, hogy mennyire erős a hitünk Istenben. Ahogy Gedeon és Józsué idején lévő csaták által Isten megmutatta, azok, akiknek a hite megrendült a környezetüktől és helyzetüktől, ki vannak zárva Isten seregéből, és csak azok lesznek felhasználva a győzelem történetének megírására, akiknek szilárd hitük van Istenben.
Isten minden kort olyan módon vezetett, amit senki sem tudott elképzelni. A Szent Lélek korszakában is, amikor teljesen hiszünk Ánszhánghóng Úr és Anyaisten azon szavaiban, hogy „Mentsétek meg a világot”, akkor fogjuk tudni teljesíteni a mennyei sereg küldetését, miszerint, hogy beteljesítjük a Mennyország evangéliumát.
„Te azért a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus jó vitéze (katonája, NIV). Egy harczos sem elegyedik bele az élet dolgaiba; hogy tessék annak, a ki őt harczossá avatta.” II. Timótheus 2:3–4
„És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!” Máté 28:18–20
KOREAI Köztársaság, Gyeonggi-do, Seongnam-si, Bundang-gu, 119 Bundang P.F.
Telefon 031-738-5999 Fax 031-738-5998
Központ: Koreai Köztársaság, Gyeonggi-do, Seongnam-si, Bundang-gu, Sunae-ro, 50
Főtemplom: Koreai Köztársaság, Gyeonggi-do, Seongnam-si, Bundang-gu, Pangyoyeok-ro, 35
ⓒ Isten Egyháza Világküldetés Társasága. Minden jog fenntartva. Adatvédelmi Irányelvek